A Bud Spencer-Terence Hill filmekből jól ismert hagymás bab receptjét férjem kereste meg, és adta a kezembe, hogy készítsem el neki. Ennek már jó néhány éve. Azóta is rajta van a repertoáron, mindketten nagyon szeretjük. Sőt, nemrég a szüleimet is megkínáltam vele, és nagyon nagy sikert arattam. Azóta már náluk is felkerült a kedvencek közé. Az az érdekes ebben, hogy mindig máshogy sikerül, mindig finom, de van, hogy sokkal jobb, mint az átlag. Természetesen akkor sikerült a legjobban, amikor csak egy kevés maradékból dobtam össze. Figyelem! Sose készítsünk ennél kevesebbet!
Hagymás bab
20 dkb kockázott bacon
10 dkg császárszalonna kockázva
6 fej lilahagyma
3 konzerv vörösbab
6 gerezd fokhagyma
pirospaprika, bors, erős paprika krém ízlés szerint
1 kanál liszt
A szalonnákat megpirítjuk. Közben nagyobb kockákra vágjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a piruló szalonnához. Üvegesre pároljuk és hozzáadjuk a babkonzerveket levével együtt. Pár percig forraljuk, majd belenyomjuk a fokhagymákat, megszórjuk egy kevés pirospaprikával és liszttel. Ízlés szerint borsozzuk, teszünk bele erős paprikát. Friss zsömlével, fehér kenyérrel a legfinomabb.
Sorsoljunk, fej vagy írás! Ha fej enyém, ha írás megfelezzük! :O
VálaszTörlés