2013. január 27., vasárnap

Hústekercs

Már megint egy újabb recept a bazsalikom-aszalt paradicsom párossal. A lehetőségek száma végtelen, és még mindig az egyik kedvencem. Most húsba tekertem. Sőt, volt egy kis pesto (recept) is a hűtőben, az is került a hústekercsekbe. Természetesen enélkül is készülhet, de ha van kéznél, akkor nem árt neki.

Bazsalikomos-aszalt paradicsomos hústekercs 

8 szelet hús (karaj, csirke/pulykamell stb.)
aszalt paradicsom
friss bazsalikom
pesto
só, bors
olaj


A hússzeleteket klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Megkenjük egy kevés pestóval, ráhelyezzük a csíkokra vágott aszalt paradicsomot, majd a bazsalikom leveleket. Feltekerjük, és serpenyőben minden oldalát hirtelen megpirítjuk. Majd még néhány percre betesszük a sütőbe. Krumplipürével vagy sült krumplival tálaljuk. Vigyázat, gyorsan fogy!

2013. január 14., hétfő

Reggelire

Milyen jó is a frissen kisült kakaós csiga illatára ébredni! Igazából fogalmam sincs, mert mindig én sütöm, és olyankor már igencsak ébren vagyok.

Kakaós csiga

50 dkg rétes liszt
2 dkg élesztő
1 evőkanál porcukor
2 tojás sárgája
3-4 dl tej
csipet só

10 dkg vaj
2-3 evőkanál porcukor
2-3 evőkanál kakaópor

1 pohár tej
1 evőkanál porcukor
1 teáskanál vanília esszencia

Az élesztőt egy kevés langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. Közben összekeverjük a lisztet a tojás sárgájával, csipet sóval. A felfutott élesztőt hozzáöntjük a liszthez, majd annyi tejet öntünk hozzá, hogy egy lágyabb, de nem ragadós tésztát kapjunk. Kelni hagyjuk egy órán át. A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd az olvasztott vajjal megkenjük. Megszórjuk a kakaóporral és a cukorral. A tésztát feltekerjük, majd éles késsel egy centiméteres darabokra vágjuk. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, nem túl közel egymáshoz. Előmelegített sütőbe tesszük, kb. 45 percre. A vége felé kiszedjük a tepsit, és meglocsoljuk a csigákat a vaníliás-cukros tejjel, majd visszatoljuk még néhány percre.


2013. január 6., vasárnap

B.Ú.É.K.!

Mivel is kezdjük az új évet? Koplalással. A karácsonyi-szilveszteri-újévi végeláthatatlan zabálások után itt az ideje egy kicsit megpihenni. Jó egy kicsit újra érezni, milyen is éhesnek lenni...
De januárban is jólesik egy kis sütemény, csak ne bejgli legyen az! Azon szerencsés alkatok, akiken meg sem látszik az ünnepek nyoma, most ezt a bejegyzést hagyják ki! Akik, ismerik a problémát, íme az én diétás püspökkenyerem:

Diétás püspökkenyér

7 tojás fehérje
10 dkg nyírfacukor
8 dkg "update" liszt
5 dkg olvasztott vaj
egy csipet szódabikarbóna
csipet só
egy marék dió, mogyoró, mazsola stb.

A tojásfehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük, majd a többi hozzávalót lazán beleforgatjuk. Kivajazott, lisztezett őzgerinc formában kb. 35 percig sütjük (érdemes tűpróbát végezni).